Jelenleg nincs még egy olyan platform a közösségi médiában, amely olyan gyors sikerekre ad esélyt, mint a TikTok. A videómegosztó alkalmazással rengeteg üzlet futott fel villámgyorsan, és ehhez nem kell méregdrága stúdió vagy egy nagylétszámú marketing csapat, színtiszta kreativitással is utat lehet törni. Persze nem árt követni a Rackhost Tudásbázis TikTok-tippjeit sem és kiismerni az algoritmust. A TikTok is kiadott egy hasznos útmutatót erre az évre, de a trendek alapján ideje összegezni az esztendő legfontosabb tanácsait – a Hootsuite segítségével.
Kezdjünk “tüskével”!
A keresőbarát szövegírás és a LinkedIn sikeres használata kapcsán is felmerült már korábban a “tüske” kifejezés. Az újságírók körében terjedt el ez a szó, amely a cikk figyelemfelkeltő kezdőmondatára utal. Ezt a hatást azzal is elérhetjük, hogy a téma kapcsán váratlan az első mondat tartalma, de azzal is, ha rögtön a téma közepébe vágunk.
Nemcsak szöveges “tüske” létezik, videóval is működik a módszer, például ha egy probléma megoldásához adunk tanácsokat, és hosszadalmas felvezetés helyett rögtön az első pillanatban magát a problémát mutatjuk. Persze ez csak egy lehetőség a sok közül. A lényeg: az első 2-3 másodpercben fel kell kelteni az érdeklődést, különben a felhasználó görget is tovább a következő videóhoz.
Biztassunk hozzászólásra, majd válaszoljunk is
Ha az átlagosnál több komment érkezik egy videóra, azt a TikTok algoritmusa is észreveszi és értékeli, így a felvétel nagyobb eséllyel kerül egyre több felhasználó elé. Rengeteg kreatív módszer létezik arra, hogy sok hozzászólást generáljunk, de a legegyszerűbb ha a videóban kérjük a nézők véleményét, majd reagálunk is.
Posztoljunk megfelelő időben
A közösségi médiában jó eséllyel maximalizálható az elérés, ha akkor posztolunk, amikor a célközönségünk a legaktívabb az adott felületen. Korábban már kifejtettük, hogy mikor érdemes posztolni a TikTokon, csak ide kell kattintani a részletekért.
Használjunk trendi hanganyagokat, zenéket
A TikTok óriási sikerének egyik titka, hogy bármelyik videó hanganyagát felhasználhatjuk, így például érdekes, vicces szövegeket, vagy aktuális slágereket is – ezt pedig az algoritmus is nagyobb eléréssel díjazza.
Vágjunk “feszesen”
Bizonyára sokan láttak már olyan TikTok-videót, amely bemutat egy folyamatot (például egy rajz vagy étel elkészítését), és minden fontos lépést maximum 2-3 másodpercben mutat be. Ez a feszes vágási módszer nemcsak megragadja, de meg is tartja az emberek figyelmét.
Tegyünk a leírásba népszerű hashtageket
300 karakter – mindössze ennyi áll rendelkezésre a TikTok-videók leírásánál, ráadásul a hashtagek is a limitbe számítanak. Jól meg kell tehát válogatni, hogy milyen hashtageket használunk, hiszen csak néhány fér el ilyen szűk helyen, viszont sokat számítanak a videó nézettsége szempontjából. A Rackhost Tudásbázis erre a kihívásra is megoldást kínál, ide kattintva hasznos tippek olvashatók a témában.