« Vissza

Így találhatjuk meg a tökéletes influenszert!

Online marketing

Egyre több cég érzi úgy, hogy az influenszer marketing kihagyhatatlan – többnyire így is van, hiszen a hiteles és célközönségünk számára releváns véleményvezérek óriási lökést adhatnak egy-egy kampánynak.

Megannyi faktor játszik közre, hogy melyik kampányhoz és céghez melyik influenszer illik. Első lépésként a döntéshozóknak 4 kérdésre kell választ adniuk, illetve érdemes megismerkedni az influenszerek 5 típusával. Ha ez megvan, jöhet az influenszerek feltérképezése – a Buffer szakértői blogja szerint az alábbi területeken.

 

Közösségi média

 

Természetesen elsőként a közösségi médiában érdemes szétnézni, de ott sem véletlenszerűen. Hasznos lehet, ha a releváns hashtagekre keresünk, és így megjelenő posztokhoz tartozó influenszereket listázzuk. Körül lehet nézni még az Instagram és a TikTok tartalomkezelői piacterén is.

 

Marketing ügynökségek

 

Több olyan marketing ügynökség létezik – Magyarországon is –, amely kifejezetten influenszereket képvisel. Az ilyen cégek nyilvános adatbázisát át lehet nézni a honlapjukon, kollégáit pedig megkérhetjük, hogy igényeinknek megfelelő influenszert ajánljanak a kampányhoz.

 

Médiaplatform

 

Nem csak a közösségi oldalak jöhetnek szóba a kutatásnál, hiszen az egyéb médiaplatformok is remek ajánlások lehetnek. Különösen ilyen az utóbbi évek talán két legfelkapottab platformja: a podcast és a hírlevél. A legnépszerűbb podcastok műsorvezetői és/vagy vendégei remek jelöltek lehetnek egy adott témában, vagy annak olyan szakértők is, akik ingyenes vagy fizetős hírlevélben – esetleg blogon – folyamatosan bizonyítják tudásukat.

 

Versenytársak

 

Remek kiindulópont lehet az is, hogy a konkurencia kikkel dolgozik. Egyrészt azért, mert a vetélytársak állandó influenszer partnereit nem érdemes megkeresni, másrészt tanulságos figyelni, hogy a konkurencia számára milyen influenszerekkel jött be az együttműködés, és milyen típusúakkal nem. 

 

Rendezvények

 

A közhiedelemmel ellentétben az influenszerek nemcsak menő bulikon találhatók meg, hanem konferenciákon és egyéb szakmai rendezvényeken is. Az itt megforduló véleményvezérek remek jelöltek lehetnek, hiszen részvételük az adott terület iránt komoly érdeklődést mutat, illetve a közönség számára is hitelesebbé teszi őket.

 

Követők

 

Miért ne kérdezhetnénk meg a követőinket, hogy nekik kik a kedvenc influenszereik? Ha vannak olyanok, akikkel különösen rezonál a célközönségünk, akkor ők lehetnek az első számú jelöltek egy kampányhoz. Sőt, követőink közül is nano vagy mikro influenszerré válhatnak páran, hiszen a legtöbb és legjobb felhasználói tartalmakat készítő rajongóink a lehető leghitelesebb véleményvezérek a márkánk körül alakuló közösségben.

 

+2 tipp

 

Ha megvan a tökéletes influenszer, érdemes ezeket a stratégiákat bevetni és kerülni az itt felsorolt buktatókat.

Kapcsolódó cikkek