Kétségtelen, hogy ha valaki majd évek távlatából visszatekint 2020-2021-re, akkor mindenképpen beszélnie kell a Covid19 járványról. Egy olyan influenzajárványról, amely globális, és a szükséges védekezés miatt a gazdaságot is mélyen érintette. A Covid19 lényegében gazdasági válságot hozott.
Mint minden válság, ez is alapjaiban érinti a piacokat, ami pedig azt jelenti, a cégeknek újra kell tervezniük a gazdasági és marketing tevékenységeiket is. És ahogy minden válságnak, úgy ennek is vannak vesztesei és nyertesei is.
Éppen ezért van értelme arról beszélni, hogy milyen lehetséges stratégiáink lehetnek a Covid19 árnyékában. Természetesen nem létezik olyan stratégia, ami mindenki számára jó lesz. Ahány cég, ahány tevékenységi kör, amilyen az anyagi és a tőkehelyzet, annyiféle út létezik. Én most négy csoportra osztottam a cégeket, attól függően, mennyire jól vagy rosszul érintette őket a válság.
Akik belebuknak
Minden válságnak vannak vesztesei, a Covid19-nek is. Vannak szektorok, amelyek egyértelműen buknak a korlátozások miatt, de ez nem jelenti persze azt, hogy minden az adott szektorban lévő cégnek buknia kell. Aki a turizmus területén dolgozik, aki vendéglátással, rendezvényszervezéssel foglalkozik, az biztosan nagy pofont kapott a vírustól. A korlátozások az ezekkel foglalkozó cégeket érintették a legjobban, és közülük kerülhet majd ki a legtöbb olyan, amelyik bukni fog, vagy már bukott is.
Ehhez hozzá kell tennem: a bukás a vállalkozói lét része, de itt és most emberi sorsokról is szó van. A cégek tulajdonosain túl az alkalmazottak megélhetése is fontos, amikor egy-egy válság hatásait nézzük. Éppen ezért a bukott helyzetből is van értelme megnézni, mi az, ami menthető.
Egy cégnek vannak olyan értékei, amelyek a marketing, a kommunikáció szempontjából fontosak. Például egy jó név, kialakított ügyfélkör, egy jól elkészített és a keresőkben is jó helyen megjelenő weboldal, egy felépített több tízezres e-mail adatbázis. Ezek olyan alapok, amelyekre lehet indítani egy újranyitást – akár egy új tulajdonosi körrel.
Akik túlélnek
Sok olyat céget látok, amelyiket megütött a válság, de nem bukott bele. Több kényszerű intézkedéssel sikerült a kiadásaikat olyan szintre hozni, hogy képesek legyenek túlélni. Az újraindítás nekik sem egyszerű, hiszen jellemzően vagy nincs jelentős tőkéjük, vagy eleve óvatosan költenek.
Viszont működnek, így van mire építeniük. Az ilyen cégeknek érdemes egy újrakezdő kampányon elgondolkodniuk, ha sikerül erre kellő tőkét koncentrálni. A Google és a Facebook hirdetési rendszereiben alacsony költséggel lehet már kampányokat indítani, nagyon jól skálázhatóan: ahogy növekszik a forgalom, úgy lehet egyre többet költeni. De az igazán jó megoldás egy teljes stratégiai újratervezés: részben a cég üzleti céljait kell újra gondolni, részben ebből következően a teljes marketing folyamatot és stratégiát. De itt sincs általános recept: minden cég egyedi, minden cégnél más lesz a jó irány.
Akik szárnyalnak
A válság alatt néhány cégnek nagyon jól ment és megy. Ez részben a szolgáltatásik miatt van (pl. online szolgáltatások egy része), részben a termékkörük miatt. Az ilyen időszakok nagyon jók arra, hogy ügyfélkört építsünk és tökét gyűjtsünk. Viszont szépen-lassan elmúlnak azok a körülmények, amikor nagyon jól ment, és ilyenkor kell tudni fenntartani a forgalmat, vagy ha nincs más út, kezelni a visszaesést.
Az online eszközök között több olyan is van, amely az ügyfelek megtartásában segít. Az e-mail hírlevelek használata mellett egy jó közösségi média jelenlét (pl. Facebook, ahol nemcsak oldalt, de akár csoportot is lehet építeni) is segíthet a megtartásban.
De a különböző kedvezmények, egyéb extra ajánlatok is kellhetnek ahhoz, hogy kezelhető legyen a válság lecsengése miatt megváltozó helyzet.
Akiknek mindegy
Vannak olyan cégek, amelyeknek a gazdasági működését nem érintette a válság. Ennek számos oka lehet, és igazából ezektől az okoktól függ az, milyen stratégiát lehet nekik ajánlani. Egy dolog az, ami biztos: egy gazdasági fellendülési időszakban (ami a válságokat mindig követi) egy idő után a legszűkebb keresztmetszet a munkaerő lesz, vagyis az ilyen helyzetben lévő cégeknek érdemes a munkaerő megtartása irányába nyitni. Ez az online térben elsősorban az employer branding erősítését jelentheti, akár megfelelő közösségi média jelenléttel is.
A válság vége?
Egy dolog biztos, amit a Covid19 hozott: ez pedig a bizonytalanság. Még mindig úgy kell készülnünk, hogy nem tudjuk, mi lesz a következő hónapokban. Feltételezzük, hogy 2021 második fele már a normalitás felé mutat, de a fogyasztás várható változásairól csak elképzeléseink vannak.
Ezért alapvetően továbbra is rugalmasnak kell maradni, ami azt jelenti, bátran újra kell tervezni a folyamatainkat, ha az indokolt. És védekezésre kell berendezkedni: védekezni kell a vírus ellen, védekezni kell a fogyasztás elképzelhető visszaesése ellen és védekezni kell a piac esetleges új szereplői ellen is.
Ugyanakkor a válság a kereskedelem online felé tolódását egyértelműen felgyorsította. És bár amikor lehet menni személyesen vásárolni, akkor menni is fogunk, de mára sokkal természetesebb lett internetről rendelni, mint akár egy évvel ezelőtt. A változás iránya nem új, de annak sebessége növekedett, így a hosszú távú online tervek is hamarabb valósulhatnak meg.
A válság vége!
Miközben a válságnak vége lesz, a világ megváltozott. Az, hogy egy vírus ennyire gyorsan és ennyire mélyen érintette a gazdaságot is, egy olyan jelzés, amelyre fel kell készülnünk. A cégeknek elemi érdekük, hogy az online térben is hatékonyak legyenek, és olyan módon érdemes felépíteni a cégműködést, hogy újabb, hasonló helyzet már felkészülten várjon mindenkit.
A technológia ehhez rendelkezésre áll. Már csak használni kell.