Lájkok, követők, megosztások, kommentek – bármelyik vállalkozó vagy bármilyen cég is legyen aktív a közösségi oldalakon, ezek a céljai. Ezzel együtt pedig közvetett módon anyagi hasznot és szakmai sikert is remélnek. A mikéntjéről sok hasznos cikket töltünk fel a Rackhost Tudásbázisra, de arról még nem esett szó, hogy milyen képességekre van szükség az álmok megvalósításához a Facebookon, az Instagramon, a YouTube-on, a TikTokon, a LinkedInen, a Pinteresten, vagy bárhol máshol. A Social Insider listázta a legfontosabb követelményeket.
Kommunikációs készség
Képesnek kell lenni arra, hogy a márka üzenetét és értékét közvetíteni tudjuk, mindezt úgy, hogy reakciót váltson ki a közönségből. Talán ez a legkevésbé – vagy inkább legnehezebben – tanulható készség, de elengedhetetlen.
Íráskészség
Alig akad olyan bejegyzés, amelyhez nem kell rövid és frappáns szöveget írni. Fel kell keltenie a figyelmet, ráadásul a követőtábor, a márka és az adott közösségi oldal stílusához is illeszkednie kell.
Kreativitás
Az információszerzés mellett kikapcsolódás céljából nyitják meg az emberek a közösségi oldalakat, így ehhez is alkalmazkodni kell. Szórakoztató tartalomhoz kreativitás dukál, csak így lehet emlékezetes – és megosztásra érdemes – posztokat készíteni. Engedjük szabadjára a képzeletünket, szakadjunk el a sablonoktól – ha nem is mindig, de néha nem árt!
Grafikai alapismeretek
Ma már egy közösségi oldal kezeléséhez kicsit grafikusnak is kell lenni. Nem szükséges róla bizonyítványt szerezni, de a trendekkel tisztában kell lenni, némi szépérzék sem árt, és persze egy könnyen használható grafikai program. Utóbbira jó példa a Canva, mi is szívből ajánljuk.
Elemző szemlélet
Az üzleti profilokhoz rengeteg statisztika jár (elérés, kattintás, demográfia, megosztások száma, stb.). Az eredményeket nem csak figyelni kell, de a kitűzött célok fényében elemezni is, és az adatok alapján alakítani a stratégiát és a későbbi posztokat.
Közösségszervezői készség
Egy sikeres Facebook-csoport vagy Instagram-oldal igazi közösséget tud maga köré építeni. A követőtábort kezelni kell, figyelni a visszajelzéseire és az igényeire.
Tapasztalat
Mémek, kihívások, popkultúra – a felsoroltakkal abszolút képben kell lenni, hogy meg tudjuk lovagolni az aktuálisan népszerű trendeket. Az ihletszerzéshez persze az sem árt, ha imádjuk a közösségi médiát, sok érdekes oldalt és profilt követünk. Így lehet tapasztalatot szerezni a közösségi médiában – sokan pont ezért szeretik az online marketinget.
Empátia
A közönséggel való kapcsolattartás során különféle kérdésekkel, kritikákkal és javaslatokkal állnak elő a követők, főként üzenetekben és hozzászólásokban. Mindenki másra vár megoldást és más igényei vannak, így különböző helyzetekbe kell beleélni magunkat, és e szerint válaszolni.
Szervezőkészség
A közösségi médiával foglalkozni szórakoztató és kreatív munka, de egyben fárasztó és folyamatos is, ugyanis itt az élet sosem áll le. Tanácsoljuk, hogy legyen külön naptár a közösségi média marketinghez, hiszen rengeteg tényezőre kell figyelni, ami szervezést és tervezést igényel.
Alkalmazkodóképesség
A közösségi média világát állandóan változó trendek alakítják, folyamatosan funkciók jelennek meg és tűnnek el. Napi rendszerességgel szükséges olvasni a fejleményekről, és gyorsan kell alkalmazkodni hozzájuk.