« Vissza

Ezt érdemes tudni a magyar fiatalok online szokásairól

Informatikai alapokOnline marketing

A Be Social közösségi média ügynökség tanulságos kutatást készített „A Magyar Tinik a neten 2021” címmel. A tinédzserek és a húszas évei elején járó fiatalok töltötték ki a kérdőívet, az így nyert statisztikák rendkívül értékesek lehetnek olyan cégeknek, amelyek célközönségét képezi a 15–24 éves korosztály. Lássuk is az online marketing szempontból legfontosabb megállapításokat!

A válaszadó tinik több mint 85 százaléka három óránál is több időt tölt a neten naponta – mármint a digitális oktatáson kívül. Sőt, 49 százalék négy óránál is több időt szörfözik a világhálón, és itt már érződik a pandémia komoly hatása, hiszen a koronavírus-járvány előtt még csak 40 százalék állította ezt tartalomfogyasztási szokásairól.

A szabadidő eltöltése kapcsán a közösség média böngészése és a chatelés a legnépszerűbb tevékenység, csak ezután jön a listán a barátokkal történő személyes találkozás és a családi programok, majd a streaming szolgáltatások és a YouTube következnek. A legkevésbé népszerű tevékenység a tévénézés volt, de rádiót is alig hallgatnak a fiatalok. A videójáték is kevésbé köti le őket, akiket viszont igen, őket komoly mértékben: a válaszadók 20 százaléka napi 2 óránál is többet játszik.

Az e-mailt ennél a generációnál már el is lehet felejteni: 10-ből mindössze 3 tini kommunikációjában játszik fontos szerepet az e-mail, 70 százalékuk pedig vagy nem használja, vagy kizárólag hivatalos ügyekben levelez.

A Be Social feltette a kérdést: „ha csak egyetlen közösségi média csatornát használhatnál, melyik lenne az?”. Az erre adott válaszok alapján a Messenger (36,33%) és az Instagram (30,34%) a leginkább nélkülözhetetlen a fiatalok körében, utánuk jön a YouTube (13,14%), a TikTok (7,90%), a Facebook (4,77%) és a Snapchat (3,77%).

A social media kapcsán a legfontosabb trend, hogy a használat gyakorisága alapján a Messenger és az Instagram után a TikTok lett a harmadik legnépszerűbb közösségi oldal. Két éve még csak hatodik helyen állt, most viszont a YouTube-ot letaszította a képzeletbeli dobogóról.

Jellemző, hogy a közösségi oldalakon “rejtőzködnek” a fiatalok – vélhetően a szülők, tanárok és idősebb ismerősök elől, bár az okra nem kérdeztek rá –, hiszen a megkérdezett tinédzserek kétharmadának (66,52%) van vagy volt olyan profilja közösségi oldalon, amit csak nagyon kevesen ismernek, a válaszadók majdnem felének (49,35%) pedig most is van ilyen profilja.

A közösségi média eddig taglalt trendjei után már nem is meglepő, hogy az influenszerek egyre komolyabb státuszba kerülnek a fiataloknál. A megkérdezettek 30 százaléka azt válaszolta, hogy jó lenne, ha belőle is influenszer lenne később, a Be Social pedig kiemeli, hogy 2019-ben ez az arány még csak 24 százalék volt. Ezek után szinte magától értetődő az eredmény, miszerint a tinik fele hetente többször készít szelfit, közülük minden negyedik meg is osztja ezeket a képeket a közösségi médiában.

A kutatás eredményeinek összesítésében kiemelték: a fiatalok egyre nyitottabbak a hírekre, a két évvel ezelőtti felmérés adataihoz képest 10 százalékkal többen, csaknem minden második válaszadó (43,71%) mondta azt, hogy minden típusú hír érdekli. Még mindig sokan vannak (30,76%) azok, akiket csak a szórakoztató jellegű, vagy sztárokkal kapcsolatos hírek érdekelnek.

Az eredmények alapján Dr. Bernschütz Mária generációkutató négy csoportot azonosított be: digitálisan tudatosak (23%), offline élménykeresők (17%), online harcosok (33%) és digitális exhibicionisták (25%). A csoportok részletes leírása és a kutatásás összes eredménye az alábbi linken érhető el: 

https://besocial.hu/magyar_tinik_a_neten/magyar-tinik-a-neten-2021.pdf

Kapcsolódó cikkek