« Vissza

Ezeket a hibákat ne kövessük el a közösségi médiában – 4. rész

Online marketing

Egy átlagos Facebook-bejegyzést több tucat módon lehet elrontani. Megannyi hibafaktorra ügyelni kell a közösségi médiában, ezért összeszedjük a legfontosabb baklövéseket – mások bakijából is okulva. Egy cikk nem is elég hozzá, annyi mindent lehet elrontani, így cikksorozatot indítottunk. Az első, a második és a harmadik cikkben összesen 17 tippet írtunk, így onnan folytatjuk a felsorolást: ezeket NE tegyük a social media profilok szerkesztésekor!

 

18, Ne legyünk személytelenek!

 

A túlságosan hivatalos, kizárólag szakmai, “karót nyelt” stílussal labdába sem lehet rúgni a közösségi médiában. Néha legyünk lazák, humorosak! Mutassuk meg, hogy mi is emberek vagyunk, tanulunk a hibáinkból, nem veszünk mindent túlzottan komolyan, el tudjuk engedni magunkat a kollégákkal. Ha nem érezzük magunkat elég bátornak ehhez, remekül lehet kísérletezni a sztorikkal, így csak 24 óráig lesznek láthatók a szárnypróbálgatások. A sztorik esélyt adnak a közvetlenebb kommunikációra az ügyfelekkel, használjuk ki!

 

19, Azért ne túl lazán!

 

OK, rendben, legyünk személyesek, de azért ne essünk át a ló túloldalára sem! A lazább kommunikáció nem azt jelenti, hogy elkezdünk minden mondatban szlenget használni és csak az élő nyelvezethez hasonlóan fogalmazni. Mértékkel a fiatalsággal, bolondsággal!

 

20, Ne maradjunk ki az egészséges életmód és a környezetvédelem népszerűsítéséből

 

“Legyünk zöldek, egészségesek!” – dióhéjban ezt harsogja a média, egyre hangosabban és teljes joggal. Ha a sportolásra, a zöldségek és gyümölcsök fogyasztására vagy épp a környezetkímélő életmódra buzdítjuk a követőket, azzal csak nyerhetünk. Főként ha ezt a pozitív üzenetet összekötjük egy kampánnyal vagy kihívással, aktivitásra buzdítva a követőket.

 

21, A hiteles influenszerek kihagyhatatlanok

 

Legyen szó hazai vagy nemzetközi sztárról, vagy “csak” egy rétegtémában jártas mikroinfluenszerről, dolgozzunk együtt véleményvezérrel. Nyilván több módon is el lehet rontani egy influenszer kampányt, de egy tanácsot mindenképp fogadjunk meg: kizárólag a célközönségünk számára releváns és hiteles hírességekkel népszerűsítsük a márkánkat!

 

22, Nehogy szükségtelennek érezzük a hirdetést!

 

Akármilyen jó posztokat készítünk, nem hagyatkozhatunk kizárólag a virális terjedésre. Tetszik vagy sem: komoly eredményeket ma már képtelenség elérni kiemelt bejegyzések nélkül. Ha már megvan a tökéletes videó vagy grafika, és hozzá a szuper szöveg, hirdessük meg, hogy még többen lássák!

 

23, Ne csak saját tartalmat osszunk meg

 

Tegyük fel, hogy szívesen osztanánk meg saját blogbejegyzést egy bizonyos témáról, de egy hiteles és népszerű oldalon már megjelent egy tökéletes, minden igényt kielégítő cikk. Másoljuk le? Foglaljuk össze a lényegét? Dehogy! Osszuk meg nyugodtan! Bárkitől származik a hasznos szöveg, a követőink hálásak lesznek érte. Néha azért is megéri ezt a nagyon egyszerű megoldást választani, mert így a közönségünk összeköti a márkánkat az ilyen megbízható oldalakkal.

 

24, Figyeljünk is, ne csak posztoljunk!

 

Sok cég nem követi el a cikksorozatunkban összegyűjtött, klasszikus bakikat, majd a célegyenesben mégis komoly hibát vét. Hiába vagyunk ugyanis sikeresek a közösségi médiában, ha ennek hatását nem mérjük. Követni kell a Facebook-statisztikákat, a Google Analytics adatait és azt is, hogy a növekvő márkánkról ki mit mond a neten. Figyelni kell az eredményeket, különben egy bizonyos szinten megrekedünk, sőt, vissza is eshet a népszerűségünk.

Kapcsolódó cikkek