Az IPv4-címek korlátozott száma és az IPv6-ra történő átállás nehézségei miatt kínzó kérdés, hogy milyen lehetőségek vannak, és pontosan hogyan is jutottunk oda, hogy a techszférában – ha nem is teljesen áthidalhatatlan, de azért – komoly gondot okozzon az IP-címek helyzete.
Hogy állunk most?
Kritikus ponthoz értünk, hiszen az internethez csatlakozó eszközök száma rohamosan nő, az IPv4-címek pedig fogytán.
Sorrendben így jelentették a regionális internetregisztrátorok (RIR) az IPv4-címek elfogyását (azokon felül, amelyeket speciális, például kormányzati célokra fenntartanak):
- 2011-ben az ázsiai és csendes-óceáni térségben;
- 2012-ben a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában;
- 2014-ben a latin-amerikai és karibi régióban;
- 2015-ben Észak-Amerikában.
Afrikában tehát még, 2024. elején nincs ilyen gond, de csak idő kérdése, hogy az utolsó RIR is “vészjelzést” adjon.
Hogyan jutottunk ide?
Az 1980-as években nem igazán volt hatékony az IPv4-címek kiosztása, hiszen minden igénylő jóval több címet kapott annál, mint amire valóban szüksége volt. A nagyvállalatok, a kormányzati szervek és az egyetemi kampuszok például milliószámra kapták az IP-címeket.
Már a betárcsázós internetet biztosító eszközök népszerűsége is jelezte, hogy közel a “vég”, majd amikor a nyugati világ után a két legnépesebb országban, Kínában és Indiában is rohamosan nőni kezdett a szélessávú internetkapcsolattal rendelkező eszközök száma, már kongatták a vészharangokat.
A legnagyobb problémát a 2000-es évek technológiai fordulata jelentette, hiszen az okostelefonok, majd a tabletek megjelenésével drámai ütemben nőtt az internetre csatlakozó eszközök száma. Ez olyannyira gyorsan gondot okozott, hogy már a 4G-s kapcsolattal bíró eszközöknél előírták az IPv6-címek kezelését.
Végül jöttek az internethez kapcsolódó egyéb eszközök, az IoT (Internet of Things) korszak beköszöntével az okosórák, okostévék, elektromos autók, okosotthon eszközök, és még megannyi kütyü merítette a készleteket.
Mit lehet tenni?
Természetesen az imént említett helyzet nem azt jelenti, hogy semmit sem lehet tenni, és hogy ne lennének kiskapuk.
- Egyrészt az előző cikkünkben már taglalt NAT64 remek megoldás a probléma technikai áthidalására, egyben az IPv6-ra történő kényszerű és teljes átállást is késlelteti.
- Másrészt magánhálózatokat, vagyis privát IP-címtartományokat vetnek be.
- A harmadik enyhítő körülményt a webcímek virtuális tárhelye jelenti, amellyel a szerverek megosztják erőforrásaikat sok domain kiszolgálásához.
- Negyedik lépésként a RIR-ek korlátozzák a helyi internetregisztrátorok számára még kiosztható címtartományok számát.
- Ötödik lépésként pedig a régóta kiosztott, de már nem használt címtartományok visszaszerzésével küzdenek meg a hiánnyal.
Van még egy lehetséges hatodik lépés is: egyre többen vetik fel az IP-címek kevésbé szabályozott, nyílt piacát, ahol a még meglévő címeket lehet “csereberélni”. Még nincs olyan nagy baj, hogy ez jellemző legyen, de a szakértők szerint ez egyébként is csak rövid időre jelent megoldást, az IPv6-ra történő átállás elkerülhetetlen.