« Vissza

Még jobban kell vigyázni: az adathalászat is hatékonyabb lett a mesterséges intelligenciával

Informatikai alapok

A 2025-ös nemzetközi kutatások eredményei szerint az adathalász e-mailek akár 5 százaléka is mesterséges intelligenciával készülhetett, és biztosak lehetünk benne, hogy ez az arány drasztikusan nőni fog a következő években. Még aggasztóbb statisztika, hogy az ilyen levelek linkjeire – amelyek hamis weboldalakra vezetnek – akár 50 százalék feletti átkattintási arányt is elérnek a csalók.

Érthető, hogy a kiberbűnözők bevetik ezt a technológiát, hiszen a hivatalos levelek stílusát könnyen utánozhatják vele, költséghatékony megoldás, és tömegesen bevethető. A kutatások persze azt is igazolják, hogy még mindig akkor igazán hatékonyak ezek a módszerek, ha a csalók az emberi tudást is hozzáteszik az eredményhez.

 

Hogyan használják az adathalászathoz a mesterséges intelligenciát?

A kiberbűnözők jellemzően 3 területen vetik be az AI-t:

Szövegírás: Az adathalászat eddigi legfeltűnőbb jele az volt, hogy a csalók üzenetei hemzsegtek a nyelvtani és helyesírási hibáktól. Manapság viszont a mesterséges intelligencia szinte tökéletesen fogalmaz a kiberbűnözők helyett.

Személyre szabás: A mesterséges intelligencia segíti az áldozatok eredményesebb célzását, hiszen képes feldolgozni és összefoglalni a róluk fellelhető információkat, majd az adatok alapján személyre szabott üzeneteket készít.

Deepfake: Mivel a mesterséges intelligencia egyre élethűbb képeket és videókat generál, a deepfake anyagokat is magasabb szintre emelte, így még könnyebb zsarolni az embereket hamisított felvételekkel.

 

Példák a mesterséges intelligencia alapú adathalászatra

Egyre gyanakvóbbnak kell lenniük az embereknek, ha az üzenetekben vagy telefonhívásokban arra kérik őket, hogy adjanak meg adatokat, töltsenek ki dokumentumokat, kattintsanak linkre vagy utaljanak pénzt. Az éberség fokozásához felsorolunk néhány tipikus AI-generált csalást.

Főnöknek adja ki magát: Az egyik legjellemzőbb csalási módszer, hogy nagyvállalatok kiszemelt alkalmazottainak küldenek személyre szabott adathalász e-mailt, méghozzá a főnökeik nevében.

Telefonos csalás: Mivel a mesterséges intelligencia ügyesen elemez videó- és hangfelvételeket, és azokat könnyen konvertálja emberi hangokká, a telefonos csalásokhoz is felhasználják a technológiát. A célpontok egyre nagyobb arányban meg vannak győződve arról, hogy – ugyan ismeretlen telefonszámról, de – barátjuk, rokonuk vagy munkatársuk keresi őket, pedig valójában csalókkal beszélnek.

Nagyszülők átverése: Sajnos az idősek elleni csalásokat alaposan megkönnyítette a mesterséges intelligencia: ehhez elég a közösségi oldalra feltöltött képeket és videókat letölteni az áldozat szeretteiről, majd hamisított felvételekkel és hanghamisításos telefonálással azonnali pénzutalásra kényszeríteni.

Kapcsolódó cikkek