A tartalom önmagában már nem elég, a SEO (és ezzel együtt a GEO) már disztribúciót is igényel – az elmúlt évek AI-trendjei alapján ezt a következtetés vonják le a szakemberek. Az AI SEO, vagyis GEO sikerének tehát nem csak az optimalizált szöveg a kulcsa: ahhoz is alkalmazkodni kell, hogy a ChatGPT-hez hasonló eszközök szélesebb és folyamatosan változó forráskészletből dolgoznak, mint mondjuk a Google-kereső első találati oldala. Épp ezért szélesebb disztribúciós stratégiákra van szükség a láthatóság fenntartásához – ezt a trendet vizsgálta meg alaposan a Search Engine Land remek elemzése.
Cikksorozatunkat az első rész után folytatjuk.
Az AI-alapú keresés más logika szerint működik
A Search Atlas kutatása kimutatta, hogy egyes AI-alapú keresőeszközök jobban átfedik a Google találatait, mint mások, de az átfedés minden esetben meglehetősen alacsony. A Perplexity érte el a legmagasabb értéket 43 százalékkal, míg a ChatGPT esetében ez alig haladta meg a 21 százalékot – vagyis mindössze ilyen arányban használják ugyanazokat a forrásokat, mint a Google.
Az AI-alapú keresőeszközök tehát sokkal szélesebb forráskészletből merítenek, és nagyobb valószínűséggel hivatkoznak olyan weboldalakra, amelyek jóval kevesebb látogatót vonzanak, mint a hagyományos keresőmotorok által előnyben részesített oldalak.
Mindez azt mutatja, hogy a keresési környezet egyre inkább széttöredezik. A potenciális források köre folyamatosan bővül, miközben kevés az átfedés az egyes AI-eszközök között, illetve az AI-alapú és a hagyományos keresések között.
A forráskiválasztási logika folyamatosan változik
A honlapok számára talán a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy egy adott AI-eszköz forráskiválasztási logikája is rendszeresen változhat. Emiatt ugyanarra a kérdésre különböző időpontokban eltérő weboldalak jelenhetnek meg forrásként. Ezt a jelenséget *citation driftnek* (hivatkozási sodródásnak) nevezik.
A citation drift jóval gyakoribb, mint azt sokan gondolnák. A Profound kutatása szerint mindössze egy hónap alatt az AI-eszközök ugyanarra a kérdésre átlagosan a korábban használt források 40–60 százalékát lecserélik.
Másképpen fogalmazva: egy weboldal egyik hónapban többször is megjelenhet egy AI-válaszban, majd a következő hónapban teljesen eltűnhet. Ez a változékonyság hosszabb időtávon még látványosabb. A Profound vizsgálata szerint fél éven belül ugyanazon kérdések esetében a hivatkozott domainek akár 70–90 százaléka is kicserélődött.
A széles körű, többcsatornás terjesztésre kell összpontosítani
A keresés tehát egyre széttagoltabb és gyorsabban változó környezetben működik, ezért a márkáknak nehezebb tartós láthatóságot elérniük. Ez már nem a klasszikus SEO világa, amikor egy bevált stratégia mentén mindig hasonló eredményeket értünk el pusztán blogbejegyzésekkel.
Mivel nem lehet pontosan megjósolni, hogy az AI-rendszerek mely forrásokra támaszkodnak, jelenleg a leghatékonyabb stratégia a többcsatornás, széles körű tartalomterjesztés.
Mindez jelentős szemléletváltást követel meg a keresőoptimalizálással foglalkozó szakemberektől és a honlapok szerkesztőitől – cikksorozatunk következő részében be is mutatunk 5 módszert, amely segíthet ebben.