« Vissza

Miért veszélyesebb elutasítani a HTTP-sütiket, mint elfogadni?

Informatikai alapok

Adatvédelmi szempontból a huszonkettes csapdájának is nevezik a sütik elfogadásának vagy elutasításának kérdését. Egy 2023-as kutatás ugyanis arra jutott, hogy többet árulunk el magunkról a sütik elutasításával vagy törlésével, mintha az összeset elfogadnánk. A BBC az IBM két szakemberét hívta segítségül, hogy kiderüljön, miért is van ez így, és mit lehet tenni ezzel a csapdával szemben.

 

Többet mond rólunk az elutasítás, mint gondolnánk

 

Bizonyára a legtöbb olvasónk is úgy van a sütikkel, hogy vagy nem kattint az elfogadásukra, vagy az összeset elfogadja, hogy eltűnjön az erre szolgáló banner és így zavartalanul böngészhessen. Sokan viszont nem így tesznek, mert féltik személyes adataikat és/vagy nem akarják, hogy a cégek személyre szabott hirdetésekkel csábítsák vásárlásra.

“Ha mondjuk a sütit elfogadó felhasználókról öt egységnyi információval rendelkeznek a cégek, akkor a sütit elutasító felhasználókról csak két egységnyivel – legalábbis papíron. Csakhogy a sütik elutasítására vonatkozó döntés több információval szolgál a cégeknek, mint gondolnánk” – fogalmazott Dr. Elizabeth Daly, az IBM kutatója.

 

A sütiket elutasítókat is célozzák

 

Ennek fényében érdekes az egyik legnagyobb mesterséges intelligenciával foglalkozó konferencián (NeurIPS) bemutatott kutatás eredménye. A kutatás szerint bizonyos életkorú felhasználókra az átlagosnál sokkal inkább jellemző a sütik elutasítása.

Amennyiben a felhasználók az összes süti elutasítására kattintanak, a cégek joggal feltételezik, hogy ezekhez a demográfiai csoportokhoz tartoznak, megjegyzik, hogy a sütiket elutasítók mire keresnek, és az ide tartozó hirdetéseket jelenítik meg számukra. (Adatvédelem szempontból mindez különösen aggasztó lehet az EU-n kívüli országokban, ahol nincs olyan szigorú szabályozás, mint a GDPR.)

Világszerte egyértelmű trend, hogy minél idősebb valaki, annál nagyobb valószínűséggel nem kattint a sütik elfogadására vagy elutasítja őket, ugyanis a fiatalokhoz képest kevésbé bíznak a technológiai cégekben. Például az idősebb amerikaiak mindössze 28 százaléka fogadja el a sütiket.

 

Mit tegyünk akkor a sütikkel?

 

A felhasználói profilok – amelyek alapján a hirdetések jelennek meg számunkra – sokkal összetettebbek, mint gondolnánk, a kutatás is erre próbálja felhívni a figyelmet. Az IBM szakemberei egyenesen úgy fogalmaznak: a sütik kérdésében a felhasználók már elvesztették az irányítást.

Na de akkor mit tehetünk az adataink védelméért? Merül fel joggal a kérdés, és a kutatók szerint van megoldás: véletlenszerűen fogadjunk el és utasítsunk el sütiket, ez ugyanis összezavarja az algoritmusokat. Ezen felül az adatvédelemre fókuszáló böngészők (pl.: Brave) használata is segít, illetve a szigorúbb adatvédelmi szabályozások és törvények támogatása.

Kapcsolódó cikkek