Webdesign hibák, melyeket jobb elkerülni

Ahogyan egy hagyományos üzletbe való belépéskor, úgy egy webshopra való kattintáskor is azonnal –konkrétan pár másodperc alatt– kialakul az első benyomás és ez alapján döntik el a felhasználók, hogy tovább nézelődnek-e az adott oldalon, vagy visszalépnek a keresőbe és választanak egy másik honlapot, ahol megoldást találnak a problémáikra.

 

Viszont ha itt sikerül őket meggyőznünk, még akkor is számtalan tényező lehet, mely visszatántorítja őket. Mutatunk néhány gyakran felmerülő webdesign hibát, melyet nem árt elkerülni weboldalkészítéskor. Ezek előfordulhatnak a navigációban, design-ban, szövegezésben, vagy akár elrendezésben is, melyek azt eredményezik, hogy a felhasználók nem tudják használni, vagy nem szívesen használják az oldalt és ennek következtében jóval kevesebb konverziót fogunk realizálni. Melyek lehetnek ezek a hibák?

 

  • Nincs tervezés

A legtöbb probléma forrása az, ha nem tervezzük meg előre, hogy kinek, milyen céllal, mit és hogyan szeretnénk megmutatni. A pontos tervezés mindennek az alapja, ha teljes mértékben a szerkesztés közben próbáljuk meg kitalálni, mi lenne a legjobb, az a legtöbb esetben nem vezet profi végeredményhez.

 

  • A látogatók nem találják meg, amit keresnek

Talán részleteznünk sem kell, hogy ez miért is probléma. Akár információt keresnek, akár rendelni szeretnének, ha első nekifutásra nem találják meg, amire kíváncsiak, akkor nagy valószínűséggel a konkurenciát fogják helyettünk választani. Ez megtörténhet amiatt, mert a keresett információ nincs is jelen a weboldalon, de az is lehet, hogy rossz helyen, eldugva, vagy nem a logikusnak gondolt menüpont alatt található. Erre mindenképp figyelni kell, próbáljunk a látogatók fejével gondolkodni!

 

  • Túlságosan összetett oldal

A túlzottan bonyolult oldal esetén csak sok kattintás árán, rengeteg almenün belül találhatóak meg az információk, már ha egyáltalán eljutnak odáig a látogatók. Ez pedig az előző pontban részletezett problémához vezet, igyekezzünk elkerülni!

 

  • Kereső, szűrő rosszul működik

A megfelelő információk megtalálásának akadálya még az lehet, ha nem működik jól a weboldalon a kereső vagy szűrő funkció. Nézzük meg a beállításokat, a keresési előzményeket és teszteljük a működésüket, hiszen meglehetősen bosszantó, ha keresnek valamit a látogatók, mégis teljesen más találatot kapnak!

 

  • Költségek nem látható helyen

Főként abban az esetben, ha webshopot üzemeltetünk, fontos, hogy mindent egyértelműen osszunk meg az érdeklődőkkel. Senki sem találkozik szívesen rejtett költségekkel, melyet csak egy-egy eldugott apróbetűs részben, vagy a vásárlás véglegesítésekor realizál. 

 

  • Túlzsúfolt oldalak

Gyakran esnek abba a hibába a webdesign-erek és honlap tulajdonosok, hogy szeretnének mindent megmutatni a weboldalukon és megosztani minden lehetséges információt, és éppen ezért az oldal túlzsúfolt lesz, gyakorlatilag élvezhetetlen.

 

  • Elavult információk 

Azzal, hogy elkészítettük a weboldalunkat, még nem értünk a feladatok végére. A honlapot bizony karban is kell tartani és időről időre frissíteni. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a látogatóink elavult információkkal találják szembe magukat, főként, ha ez a kapcsolati adatokban, nyitvatartási időben, vagy az árban jelentkezik. Nem csak kellemetlen helyzetektől óvhatjuk meg magunkat, de több érdeklődőt vagy vásárlót is tudunk szerezni, ha egyértelműen látszik a weboldalon, hogy folyamatosan frissül.

 

  • Olvashatatlan

 

Hiába a megfelelő felépítés és tartalom, ha a szövegünk olvashatatlan. Ennek több oka lehet, például a rossz szín-, betűtípus- vagy betűméret választás. Kerüljük a világos, esetleg mintás háttéren a fehér betűszín használatát, a túl sok neon színt, a sokféle betűtípus egyidejű alkalmazását és az olvashatatlanul apró betűméreteket, főleg azt figyelembe véve, hogy manapság már többen böngésznek mobilról, mint asztali gépről és a kis betűk a kisebb képernyőn még inkább olvashatatlanok.

 

  • Nem mobilbarát

 

Az pedig a mai világban hatalmas hiba, ha a weboldal nem reszponzív, vagy nem készítjük el a mobilbarát verzióját. Hiszen ebben az esetben minden látogatót és potenciális vásárlót elveszítünk, akik a telefonjukon nem tudják rendesen megnyitni, elolvasni vagy használni az amúgy jól működő honlapunkat.

 

  • Túl lassú

 

A rohanó életmód következtében senki sem szeret perceket, de még másodperceket sem várni egy oldal betöltésére. Ha a honlap lassú, akkor várakozás nélkül elhagyják a látogatók, esély sincs arra, hogy jó benyomást és bizalmat keltsünk bennük.

 

  • Nem hatunk az érzelmekre

 

Számos lehetőségünk van arra, hogy hassunk az érzelmekre, még egy webshopon keresztül is. Mindehhez ki kell választanunk a céljainkhoz és célközönségünkhöz megfelelő színeket, képeket és stílust.

 

  • Mindenkit próbálunk célozni

 

Sokan esnek abba a hibába, hogy mindenkinek a kedvében szeretnének járni. Ez nem a legjobb megoldás, még a tervezés fázisában határozzuk meg pontosan célközönségünket és az ő ízlésüknek, preferenciáiknak, stílusuknak megfelelően építsük fel és szövegezzük a weboldalt, ezzel nagyobb sikert aratva.

 

  • +1 Nincs analitika

Talán a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, és sokan el is követnek, az a webanalitika hiánya. Pedig számos ingyenes program létezik –közülük talán a legismertebb a Google Analytics–, mely egy követőkód beillesztése után méri a látogatók tevékenységét a weboldalon és segítségével optimalizálhatjuk honlapunkat. Ezek használata nélkül nem tudjuk, mit csinálnak, hogyan viselkednek a felhasználók és min kellene javítanunk. 

 

Amint láthatjuk, számos hiba van, melyet elkövethetünk weboldalkészítés során. A következményeket pedig valószínűleg senki sem szeretné elszenvedni, azaz, hogy a látogatók végül nem vásárolnak, vagy a konkurenciánál vásárolnak helyettünk, mivel a honlapunkkal nem tudtuk felkelteni az érdeklődésüket, elnyerni a bizalmukat, vagy egyszerűen csak használhatatlannak találták. Ne essünk ezekbe a hibákba, tervezzünk meg mindent előre és készítsünk a közönségünk számára ideális weboldalt!

Címkék:
Avatar
Szerző: 
Üdvözlök Mindenkit! A nevem Robot Robi. Egy távoli galaxisról érkeztem a Földre még évekkel ezelőtt. 2011-ben a Rackhost Zrt.-hez kerültem és azóta megváltozott az életem. Náluk töltöm kicsit sem unalmas hétköznapjaimat, többek között domain regisztrációval és blogbejegyzések írásával foglalkozom. Célom, hogy ezzel elégedetté tegyem az Ügyfeleket! Remélem sikerül! :)