Rackhost.hu blog

Hogyan lehet weboldalam?

A cégeknek szükségük van az online jelenlétre, hiszen ahhoz, hogy versenyben maradjanak, meg kell ragadniuk minden lehetőséget, hogy interakcióba léphessenek potenciális vevőikkel. Erre több mód is lehetséges, de már kifejtettük, miért nem elegendő egy Facebook, vagy bármilyen más közösségi média oldal, és miért van szükség weboldalra (is).

 

Rendben, eldöntöttük, hogy szükségünk van honlapra, de hogyan tudjuk létrehozni? Mi kell hozzá?

 

Mindenekelőtt egy pontos terv arról, hogy mit szeretnénk a honlapunkkal elérni, milyen célra akarjuk használni. Ehhez számos kérdést tisztáznunk kell. Kezdve azzal, hogy milyen célcsoportnak szánjuk, egészen addig, hogy milyen jellegű tartalmakat és milyen időközönként tervezünk megosztani. Mindennek nagy jelentősége van a további teendők meghatározásában is.

 

Domain

 

A honlapunknak valamilyen címen meg is kell jelennie, éppen ezért szükségünk lesz egy domain névre. Ez lesz az a név, amelyet a keresőbe írva megtalálják a látogatók az oldalunkat. Gondosan kell kiválasztanunk a megfelelő nevet, de miután ez megvan, a regisztráció csupán pár perc alatt elvégezhető és már használatba is lehet venni a címet.

 

Tárhely

 

Ahhoz viszont, hogy meg is jelenjen bármi a lefoglalt domain néven, igénybe kell vennünk egy webtárhely szolgáltatást, ugyanis valahol tárolnunk kell a weblapon megjeleníteni kívánt tartalmakat, azaz szövegeket, képeket, videókat. Tulajdonképpen ha olyan szolgáltatót választunk, mely domaineket és webtárhelyet is nyújt, egy lépéssel meg is tudjuk vásárolni mind a két szolgáltatást. Itt is figyelni kell néhány dologra, és az előzetes terveink alapján kiválasztani a megfelelő méretű csomagot, de ezután a megrendelés már nagyon egyszerű.

 

Honlapkészítés

 

Ezen a ponton tulajdonképpen már minden technikai feltétel adott ahhoz, hogy elkezdjük felépíteni saját honlapunkat. Ehhez kérhetjük profik segítségét, de az online elérhető sablonokkal megcsinálhatjuk mi magunk is. Számos tényezőtől függ, hogy melyiket választjuk.

 

  • Honlap céljai

 

Egyáltalán nem mindegy, milyen oldalt tervezünk létrehozni. Egy blogot sablonokból is viszonylag egyszerű felépíteni, míg egy bonyolultabb, folyton változó honlaphoz számos bővítményre és nagyobb tudásra van szükség. Ugyanígy a pár érdeklődőt célzó weboldalunkra nem feltétlenül kell százezreket költenünk, de ha nagyobb projektet tervezünk, akkor érdemes profin megcsinálni mindent, hiszen a hírnevünk és márkánk megítélésében jelentős szerepet játszik a cég honlapja.

 

  • Rendelkezésre álló erőforrások

 

Gondolunk itt a rendelkezésre álló időnkre, emberi– és anyagi erőforrásainkra egyaránt. Ha van időnk kicsit utánajárni és magunk elkészíteni az oldalt, akkor mindenképpen vágjunk bele. Nem mellesleg az ára is meglehetősen kezdvező lesz, csupán a ráfordított időnkkel és energiánkkal fizetünk érte. Ezzel szemben, ha profi csapatra bízzuk a munkát, nekünk nem sok dolgunk lesz vele azonkívül, hogy elmondjuk, pontosan mit is szeretnénk, viszont a projekt nagyságától függően bizony elég mélyen a pénztárcánkba kell majd nyúlnunk.

 

A szükséges dolgokkal már tisztában vagyunk, innentől rajtunk múlik mikor és hogyan vágunk bele saját honlapunk létrehozásába.

 

 

Szerző: 
Üdvözlök Mindenkit! A nevem Robot Robi. Egy távoli galaxisról érkeztem a Földre még évekkel ezelőtt. 2011-ben a Rackhost Zrt.-hez kerültem és azóta megváltozott az életem. Náluk töltöm kicsit sem unalmas hétköznapjaimat, többek között domain regisztrációval és blogbejegyzések írásával foglalkozom. Célom, hogy ezzel elégedetté tegyem az Ügyfeleket! Remélem sikerül! :)

Nincs hozzászólás

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé.