A VPS (Virtuális Privát Szerver), ahogy a neve is mutatja egy saját szerver lehetőségeit kínálja számunkra úgy, hogy a szerver hardveres erőforrásairól, valamint fenntartásáról nem nekünk kell gondoskodni.

A VPS-ek számos felhasználási módja közül most csak a leggyakoribbakat emelnénk ki, a teljesség igénye nélkül.

Levelezőszerver/hírlevélküldő üzemeltetése

A legtöbb esetben az email tárhelyek nem alkalmasak hírlevél küldésére, mivel a postafiókoknál mennyiségi korlátozások vannak érvényben. A Rackhostnál igénybe vehető tárhelyeken ez a korlátozás postafiókonként és óránként maximum 100 levél elküldését teszi lehetővé.

Amennyiben tömegesen (több száz/ezer címre) szeretnénk leveleket kiküldeni, de nem szeretnénk hírlevél küldésre kialakított szolgáltatást igénybe venni (például az ilyen csomagoknál is jelenlévő korlátozások miatt), akkor érdemes lehet elgondolkoznunk egy VPS használatán.

Igaz, egy ilyen szerver beüzemelése szaktudást igényel, de a szoftveres környezet kialakításán túl már nem kell aggódnunk az esetleges korlátozások miatt, hiszen a szervert saját igényeinknek megfelelően állíthatjuk be.

Okos otthon kialakítása (IoT)

Napjainkban egyre nagyobb az igény az otthonunkban található eszközök automatizálására, valamint az eszközök hálózaton történő nyomon követésére, esetleg mobil applikáción keresztüli vezérlésére. Ilyen rendszerek kiépítéséhez remek ötlet lehet egy VPS, hiszen így nem kell az otthonunkban elhelyeznünk egy szervert, ezáltal megkímélhetjük magunkat a magas villanyszámláktól is.

Egyéni fejlesztői környezet

Legyen szó gyakorlott fejlesztőről vagy kíváncsi kezdőről, a VPS lehetőséget biztosít egyéni fejlesztői környezet kialakítására úgy, hogy a saját gépünkön nem kell módosításokat végeznünk. Továbbá, ha elrontanánk valamit vagy új környezetet szeretnénk kialakítani, a VPS újratelepítése minimális időt vesz csak igénybe. Mivel a kódok futtatása is a VPS-en történik, ezért a fejlesztéshez nincs szükségünk nagy teljesítményű gépre sem.

De a legnagyobb előnye e téren a VPS-nek mégiscsak az, hogy szinte bárhonnan elérhető, ahol van internet, így mobilisak lehetünk munkánkban és még a gépünket sem kell állandóan magunkkal cipeljük.

Játékszerver

Napjainkban már számos játékszerver (CoD, CS, L4D, Minecraft, stb.) hosztolható linux alapú rendszerekről, így a Rackhostnál igénybe vehető VPS-ekről is. Ez esetben manuálisan állíthatjuk be a szerverünket, valamint megkímélhetjük magunkat az osztott szervereken üzemeltetett játékszerverek problémáitól is. Például a szerverünk nem fog jobban laggolni, ha egy másik, a velünk közösen használt gépről futtatott játékszerveren sokan játszanak.

Saját cloud tárhely

Ha a nagy szolgáltatók (Google Drive, One Drive, Mega) által nyújtott tárhelyek kicsinek bizonyulnak, esetleg nem szívesen töltünk fel rájuk bizalmas tartalmakat, akkor a VPS-ünket akár tárhelyként is használhatjuk.

De nem kell itt megállnunk. Családi videók letöltésével sem kell terhelnünk az otthoni gépünket, esetleg kevés tárterülettel rendelkező eszközünket, mivel egy le- és feltöltő kliens használatával könnyedén áthelyezhetjük a tartalmat a VPS-ünkre, amit az családi vetítésnél okos tévénkkel streamelhetünk.