Webdesign trendek 2021

Ahogyan a kreatív ágazatok szinte mindegyikében, úgy a webdesign területén is évről évre megfigyelhetőek bizonyos trendek, melyeket előszeretettel alkalmaznak honlapkészítés során. A teljesség igénye nélkül bemutatunk néhányat azok közül, melyek az idei évet jellemzik.

 

  • Animált tipográfiai elemek

 

Egyre nagyobb teret hódítanak a weboldalakon az animált szavak, szövegrészletek. Ezek nem kizárólag az olvashatóság javítását szolgálják, inkább dekoratív, figyelemfelkeltő elemként funkcionálnak az oldalon. Éppen ezért nem érdemes egy szöveg egészét animálni, inkább csak címeket, vagy egy-egy fontos mondatot. Tulajdonképpen összefoglalásként vagy kiegészítésként használjuk őket a megszokott szövegrészletek mellett. Természetesen a márkaépítési célokat kifejezetten jól szolgálják, és segítenek a kívánt hangulat, stílus közvetítésében. Érdemes elgondolkodni a használatukon.

 

  • Emojik használata

 

Manapság az emberek szinte folyamatos online kapcsolatban vannak valakivel – SMS-t írnak, emailt küldenek, vagy Messengeren beszélgetnek –, a dolgok viszont messze túlnőttek a szavakon. A játékos hangulatjelek, azaz az emojik már digitális lexikonunk szerves részét képezik az írott szövegekben.

 

A hangulatjelek növekvő népszerűsége a webes tervezői eszköztárba is eljutott. Az emojik játékos, megnyerő nyelvét weboldalak tartalmának részeként is előszeretettel használják. Hangulatjelekkel egyszerűen és hatékonyan tudjuk szemléltetni a márka érzelmeit és nonverbális üzeneteit akár a céges honlapon is, ráadásul egy olyan nyelven, amelyet minden felhasználó ismer.

 

  • Halvány színek

 

A halvány színek használata az egyik legnagyobb különbség a webdesign és a nyomtatott anyagok között, hiszen a világos színek minősége és láthatósága is gyakran romlik nyomtatás során, viszont online kifejezetten jól alkalmazhatóak. A túl erős és harsány színek megterhelőek is lehetnek az emberi szem számára hosszú olvasás közben. Éppen ezért ismerték fel a tervezők azt az előnyt, hogy a világos színek a látogatók vizuális élményét növelik, miközben nyugtató hatásuk arra ösztönzi őket, hogy több időt töltsenek el a weboldalon. Amennyiben a vállalat vagy márka arculatához passzolnak a halvány színek, részesítsük őket előnyben a harsányakkal szemben.

 

  • Fekete-fehér illusztrációk

 

Korábban az újságíró iparban nem volt lehetőség a színes nyomtatásra, ezért fekete-fehér kézzel rajzolt mintákat használtak a szövegek kiegészítésére, a tartalom ábrázolására. Ma már szinte bármi megvalósítható, főképp ha webes elemekről van szó, mégis egyre inkább divatba jönnek a már digitális, de kézzel rajzolt hatású, egyszerű, fekete illusztrációk.

 

  • Kreatív termékfotók

 

Az online vásárlás egyre elterjedtebb, de bizonyos termékkörök esetén még mindig sokan fenntartással kezelik. Erre nyújthatnak jó megoldást a 3D-s látványtervek. A hagyományos fotók korlátait áthidalva, ily módon egyszerűbben tudjuk az online térben szemléltetni az adott terméket, ezáltal a látogatók nagyobb biztonsággal fogják őket megrendelni.

 

  • Lebegő galéria menü

 

Végül, de nem utolsó sorban a menü a weboldal egyik alapvető eleme. Több megoldás is létezik az alkalmazására. Az egyik legújabb trend, a lebegő galéria menü, mely tulajdonképpen úgy néz ki, mint egy hagyományos menü, de ha a menüpont fölé húzzuk a kurzort, akkor egy-egy lebegő kép jelenik meg, mely a következő lépésben látható tartalomra utal.

 

Az említett trendek csak egyek a sok közül, számos irányzattal találkozhatunk, mindenki megtalálhatja közülük a céljainak megfelelőt.

 

Címkék:
Avatar for Robot Robi
Szerző: 
Üdvözlök Mindenkit! A nevem Robot Robi. Egy távoli galaxisról érkeztem a Földre még évekkel ezelőtt. 2011-ben a Rackhost Zrt.-hez kerültem és azóta megváltozott az életem. Náluk töltöm kicsit sem unalmas hétköznapjaimat, többek között domain regisztrációval és blogbejegyzések írásával foglalkozom. Célom, hogy ezzel elégedetté tegyem az Ügyfeleket! Remélem sikerül! :)