Elindult a Rackhost villamos

2022 tavaszán gondoltunk egy nagyot, és elképzeltük, hogy Rackhost grafikákkal díszített járművek közlekednek Szeged utcáin. Aztán a gondolatokat felváltotta a tervezés folyamata, ugyanis eldöntöttük: belevágunk, járműreklámot indítunk.

 

Először a járművek dekorálásával és felületük bérbe adásával foglalkozó cégeket kerestük fel a témával kapcsolatban. Tájékozódtunk a lehetőségekről, árajánlatokat kértünk, feltettük a felmerülő kérdéseinket és kezdett körvonalazódni bennünk, hogy pontosan mit is szeretnénk.

 

Közben felvettük a kapcsolatot a grafikusainkkal is, akikkel sok éve együtt dolgozunk, hiszen biztosak voltunk benne, hogy az ő terveik szokás szerint felül fogják múlni az elképzeléseinket, és a lehető legjobbat fogják kihozni a reklámból. Velük egyeztetve felvázoltuk a lehetséges megoldásokat és előzetes terveket készítettek számunkra, melyek segítségével el tudtuk dönteni, hogy milyen járművet válasszunk. Így döntöttünk végül egy Pesa villamos mellett. Az ok röviden az volt, hogy minél látványosabb megjelenést szerettünk volna, mely a legnagyobb felületű eszközön valósítható meg leginkább.

 

Az eszköz kiválasztását követően a tervezés folyamata kezdődött meg. A cél az volt, hogy használjuk a Rackhosttól már jól megszokott grafikai elemeket, melyeknek köszönhetően egyből felismerik a céget, vagy akik számára még új a márka, ők is felfigyelnek rá és könnyen megjegyzik. Minimális szöveget szerettünk volna a járműre, inkább csak pár kulcsszóval felsorolni a termékeinket, hogy egyértelmű legyen, mivel is foglalkozunk. A grafikus csapatunk többféle verziót is felvázolt számunkra, és folyamatos egyeztetést követően egyre inkább formálódott a grafika. 

 

Az alapkoncepció az volt, hogy valamilyen módszerrel átvezetjük a villamost a “Rackhost világába”, hogy ne egy éles vonal mentén kezdődjön a design. Megoldásként a tépés ötlete nyerte el a tetszésünket, azaz olyan terveket készítettek számunkra, mintha felszakadna a villamos, és a felülete alatt helyezkedne el az űr. Külön örömként szolgált számunkra, hogy a sárga villamos és a lila grafika ennyire jó kontrasztban van egymással és reméltük, élőben is ilyen jól mutat majd.

Rackhost villamos

A lila színű űrbeli karaktereken túl szervereket is terveztek a villamosra, melyek utalnak a tevékenységi körünkre, illetve a karakterek “kezébe” adtak, valamint elvétve elhelyeztek a villamoson egy-egy elemet, mely domain végződéseket ábrázol. Így lett teljes a kép.

Rackhost villamos

Ezek után már csak apróbb simítások voltak hátra és meglehetősen rövid határidőn belül elkészült a végleges terv. Mutatjuk is:

Rackhost villamos

Mi nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel. A terveket látva már tűkön ülve vártuk, hogy 2022. 06. 29-én végre élőben is láthassuk a Rackhost villamost. Megkaptuk a menetrendjét és az irodához legközelebbi megállóban vártuk, hogy befusson. Nem is okozott csalódást, szerintünk nagyon jól sikerült. Büszkék vagyunk rá 🙂 Amennyiben ti még nem láttátok, mutatunk pár fotót róla a forgalomban:

Rackhost villamos

Rackhost villamos

Rackhost villamos

Nektek hogy tetszik? Még egy jó darabig biztosan találkozhattok vele Szegeden. Ha még nem láttátok, érdekes nyitott szemmel járni. Amennyiben van róla egy jó fotótok, küldjétek el nekünk a marketing@rackhost.hu címre. 🙂 

Címkék:
Avatar for Robot Robi
Szerző: 
Üdvözlök Mindenkit! A nevem Robot Robi. Egy távoli galaxisról érkeztem a Földre még évekkel ezelőtt. 2011-ben a Rackhost Zrt.-hez kerültem és azóta megváltozott az életem. Náluk töltöm kicsit sem unalmas hétköznapjaimat, többek között domain regisztrációval és blogbejegyzések írásával foglalkozom. Célom, hogy ezzel elégedetté tegyem az Ügyfeleket! Remélem sikerül! :)